FANDOM


ÁllításSzerkesztés

Ha legalizálnánk a kábítószereket, nagyon megnőne a fogyasztók száma.

Fórum kritikaSzerkesztés

Ez egy bizonyíthatatlan feltételezés, mert a kábítószerek sehol nem legálisak, maximum dekriminalizáltak (pl. Hollandia, Svájc). Ezekben az országokban azonban éppenhogy nem nőtt meg lényegesen a fogyasztók száma, sőt alacsonyabb, mint a szigorúan tiltó drogpolitikát folytató országokban (pl. USA). A legalizáció célja a drogok okozta ártalmak csökkentése. Az okozott károk nem feltétlenül arányosak a fogyasztók számával: az illegális drogok közül az okozott károk legnagyobb részét egy szűkebb réteg (tipikusan a heroinfogyasztók) követik el.

A marihuána legalizációja után valószínűleg megugrana a kipróbálók száma és valamennyivel növekedne a rendszeres használók száma is, így ennek megfelelőn több lenne a függővé váló, kezelésre szoruló beteg is. Viszont a mérleg másik oldalán megszűnnének a nem-problémás fogyasztók üldözéséből és felesleges kényszerkezeléséből származó kiadások, így az egyenleg társadalmi szinten mindenképpen pozitív mérleget mutatna. Tehát a nem fogyasztó vagy a fogyasztó, de nem beteg emberek is jobban járnának.

A fogyasztó és megbetegedett emberek pedig azért járnának jobban, mert nagyobb esélyük lenne a drogproblémájuk megoldására akkor, ha erre a társadalom nem rak rá nehezítésképpen jogi és morális elítélést.

Részletesebb kritikaSzerkesztés

A fogyasztók számának alakulása az amerikai alkoholtilalom előtt és utánSzerkesztés

A fogyasztók számának alakulása a holland dekriminalizáció előtt, után és napjainkbanSzerkesztés

Módszertani kérdésekSzerkesztés

Jelenleg az illegális szerek fogyasztóinak számát nagyon nehéz megbecsülni, pontosan azért, mert ezek a szerek illegálisak. Csak közvetett indikátorokra támaszkodhatunk (pl. rendőrségi lefoglalások, gyógykezelésbe jelentkezők száma, önbevallásos kérdőívet kitöltők száma) amik természetüknél fogva nem lehetnek teljesen pontosak. Különösképp megfontolásra érdemes ez az önbevallásos kérdőívek esetében, ahol jogos feltételezni, hogy azokban az országokban, ahol szigorú büntetés jár a drogfogyasztásért, valószínű, hogy kevesebben fogják ezt bevallani.

A kábítószer legalizálása után azonban lehetőség nyílik a közvetlen indikátorok használatára (legálisan eladott kábítószerek mennyisége), valamint a kérdőívet őszintén kitöltő emberek száma is növekedhet. Ehhez kapcsolódik azok száma, akiket eddig annyira nem érdekelt a marihuána, de ha már legális, kipróbálják. Így összességében természetes, hogy a legalizálást követő néhány évben megugrana a kipróbálók száma, de ez nem jelenti azt, hogy minden kipróbálóból rendszeres fogyasztó válik és nem jelenti azt sem, hogy minden rendszeres fogyasztóból problémás fogyasztó lesz. Amint elmúlna az újdonság varázsa, a fogyasztók száma beállna a jelenleginél valamivel, de nem lényegesen magasabb szintre. Teljesen pontosan megbecsülni tehát a fogyasztók számának növekedését (vagy csökkenését, ezt sem zárhatjuk ki) egy esetleges legalizáció hatására csak megfelelő időtávlatból (5-10 év) lehet.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki